duct tape

Hétköznapi segítőnk a duct tape!

Ha valami eltört – ragasztószalag. Ha valami vérzik –ragasztószalag. Ha valamit rögzíteni kell –ragasztószalag. Ha azt mondanánk, hogy duct tape, valószínű sokan meglepődnének, és nem értenék miről is van szó tulajdonképpen. A duct tape kifejezést az angol szakzsargonból vettük át, a magyar megfelelője pedig pontosan a ragasztószalag. Használjuk, bármelyik kifejezést azon a tényen nem változtat, hogy a legsokoldalúbb ipari terméket jelenti. Bizonyára mindenkivel megtörtént már, hogy valamit a duct tape segítségével javított meg, vagy tett újra használhatóvá. Erős tapadó felülettel rendelkezik, nagyon könnyen lehet szakítani, különösebb vágóeszköz nélkül is tudjuk használni, továbbá vízálló, és hő álló is.

A felhasználási területét nagyon ritkán szokták behatárolni, hiszen olyan széles körben elterjedt a használata, hogy valójában be sem lehet határolni. Szinte minden háztartásban van egy duct tape tekercs, ami vagy a kábeleket rögzíti a parketthez, vagy a ruhaszárító rúdjait tartja össze, vagy éppen a kertész elvágott ujjára van feltekerve. Mindhárom példa megtalálható egyes helyeken, sőt azt is lehet mondani, hogy az említetteknél sokkal extrémebb helyzetekben is felhasználják a duct tape szalagot. Gondoljunk csak bele, ha elmegyünk sátrazni, és akkor vesszük észre, hogy a sátor több helyen is ki van vágva, ha van nálunk ragasztószalag a probléma meg van oldva. Egy – egy darabot ráragasztunk a vágás területére, és így eső esetén nem ázik be a sátor, vagy a szél nem tud belekapni és tovább hasítani azt. Összegezve tehát legyen egy két tekercs ebből a csoda ragasztóból tartalékban.