Épülj fel az alkoholizmusból!
A függőségeinkről lemondani nem egyszerű dolog. Én egyszer küzdöttem szerencsejátékfüggőséggel, ezért tudom, hogy milyen nehéz ellenállunk a vágynak, hogy újból megtegyük azt, amitől függőkké váltunk.
Azonban semmi sem lehetetlen.
A felépülés és a függőség megszüntetése igenis lehetséges. Ez egy nagyon hosszú és küzdelmes folyamat, azonban mindenkinek tud sikerülni, aki valóban akarja, és hajlandó is tenni érte.
Amikor valaki alkoholista, akkor ez már bizony egy sokkal nehezebb dolog. Főleg akkor, ha valaki már az alkoholizmus végstádiuma felé tart. Ebben az esetben nagyon nehéz dolga van annak, aki erre a szintre már eljutott. Viszont a szakemberek ebben az esetben is tudnak megfelelő segítséget nyújtani.
A Felépülők csapata azon dolgozik, hogy minél több embernek tudjon segíteni felépülni az alkoholizmusból. Habár az alkoholizmus végstádiuma már komolyabb támogatást és eljárást igényel, ennek ellenére érdemes lehet felvenni a kapcsolatot a Felépülők csapatával.
Hiszen van nekik egy 28 napos bentlakásos programjuk, aminek a leszokási sikerességi aránya nem kevesebb, mint 70-75%-os. Ez szerintem már egy olyan adat, ami nagyon jól mutatja, hogy egy remekül működő programról van szó.
A Felépülők csapata a program létrehozásakor a saját tapasztalataira is tudott hagyatkozni. Ugyanis az alapítók korábban szintén küzdöttek az alkoholizmussal. Miután sikerült felépülniük úgy döntöttek, hogy segíteni szeretnének azoknak az embereknek, akik szintén hasonló cipőben járnak, mint amiben ők voltak. Ezért jött létre a Felépülők.
Olyan neves és elismert addiktológiai szakemberekkel dolgoznak együtt, akiknek köszönhetően a 28 napos programban résztvevők valóban le tudnak szokni az alkoholról.
A Felépülők úgy gondolják, hogy az alkoholizmusból meggyógyulni nem lehet, csak felépülni. Innen is származik a nevük.
Miről szól a 28 napos bentlakásos program és miért jobb, mint a hagyományos addiktológiai foglalkozások?
A Felépülők programja nagyszerű lehetőséget kínál minden alkoholistának, hogy újra józanul tudja élni a mindennapjait. Ehhez minden szükséges segítséget meg is adnak a résztvevőknek. Egy előre meghatározott keretrendszer és szabályok segítik a felépülni vágyókat, hogy az alkohol iránti vágyuknak minél jobban ellen tudjanak állni.
Csoportos és egyéni foglalkozások is vannak, amiknek keretén belül mindenki egyénileg is tud fejlődni. A csoportokat hasonló motiváltságú emberek alkotják, ezért egy olyan támogató közeg tud létrejönni, ami szintén segíti az embereket a leszokásban.
Ezen kívül még a hozzátartozókkal is beszélgetnek, tartanak nekik konzultációt. Ugyanis az ember környezetének nagyon nagy szerepe van a leszokásban. Ha valaki még nem volt alkoholista, akkor sajnos azt sem tudhatja, hogy pontosan hogyan tudja segíteni a másikat a leszokásban. Ezért tartanak konzultációkat a hozzátartozóknak is, hogy valódi segítséget tudjanak nyújtani.
A program végeztével pedig ingyenes utógondozást biztosítanak minden résztvevőnek, hogy a 28 nap alatt eredmény hosszútávon is megmaradhasson.
Mint látható, a Felépülők csapata sokkal többet ad, egy hagyományos addiktológiai kezelésnél és programnál. Ha őket választjátok, akkor mindenképp szükség lesz a tenni akarásra, őszinteségre, nyitottságra, és hajlandóságra. Ha ezek megvannak valakiben, akkor ebben az esetben sikeres lehet számára a program.
Amennyiben nincs, akkor sincs semmi gond. A Felépülők csapata ebben az esetben is ajánl olyan szakembert, aki tud majd segítséget nyújtani. Nem engedik el senkinek sem a kezét, hiszen minden emberi élet fontos, ezért a tőlük telhető legtöbbet megteszik mindenkiért.
Azonban a változáshoz elengedhetetlenül szükséges az, hogy az alkoholista is változtatni akarjon. Hiszen enélkül senkin sem lehet segíteni.
Ismerd meg a Felépülők csapatát, jelentkezz be egy állapotfelmérésre és beszéljétek meg a továbbiakat!